A szúnyog és a levendula kapcsolata
Aromaterápiás elméleti ismereteimből már régóta tudom, hogy a levendula olaja jó lehet a szúnyogcsípésre is. Vagyis ha megcsípett ez a drága kis állat akkor a levendula olaj csillapítja a viszketést illetve csökkenti az esetleges duzzanatot (ha időben kened be akkor fel sem duzzad).
Azonban teljes bizonyosságot a gyakorlatban ma éjszaka szerezhettem erről. Történt ugyanis, hogy úgy 00.30 kor arra ébredtem, hogy csillapíthatatlanul viszket a bokámon, sőt, hogy még kellemesebb legyen az érzés a bokacsontom mellett lévő szúnyogcsípés, amit az esti öntözésnél gyűjtöttem be. Elkezdtem hát vakarni félálomban, úgy félórát azzal töltöttem, hogy vakaróztam, mint egy bolhás kutya. Majd feldagadt és úgy fájt ez a testrészem, hogy már hozzá sem tudtam érni, de még mindig esze-veszettül viszketett.
Ekkor jött a megvilágosodás és szépen lekocogtam a nappaliba, ahol is magamhoz vettem a levendula olajamat, gyorsan bekentem vele a lábamat és láss csodát viszketés, fájdalom mind egy szálig huss, tovaszállt. Szépen aludtam tovább reggelig.
Azt hiszem ezentúl az éjjeli szekrényen tartom majd a kedvenc levendula olajomat.
Ugye tudod, hogy csak tiszta forrásból beszerzett illóolajnak van terápiás hatása? Erről bővebben itt írok.