Barion Pixel

 
 
 
 

Meggymag párna saját magad készítve

Minden úgy kezdődött, hogy „kaptunk” egy meggyfát is a vásárolt telekkel Szadán. Először csak meggyszörpöt készítettünk a leszüretelt meggyből, de a következő évben már meggy lekvár is került az asztalra a szörp mellé. Aztán megnyitott a levendulásunk (Maminti Levendula) és elkezdtem levendulás lekvárokat  készíteni. Némely esetben nem levendulával, hanem más gyógynövényekkel is társítom a gyümölcsöket.  Így jött létre a bazsalikomos eper, a levendulás meggy, a levendulás áfonya, a gyömbéres birs és a rozmaringos alma lekvár, a ribizli chutney (csatni), a csípős szilva chutney (csatni). De a sornak koránt sincs vége ezzel, mert minden évben bővül a kézműves lekvárok sora.

Idén nyáron a meggy feldolgozása során –amikor is elkészül a szörp és a lekvár- elgondolkodtam hogyan is lehetne hasznosítani még a meggymagot is. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy milyen jó, amikor a kis fájó fülekre vagy hasikra meggymag párna kerül. Gyorsan utána néztem, hogyan is készül a meggymag párna.  A meggymagokat először áztassuk be bő vízbe, majd cseréljük rajta ki a vizet és adjunk hozzá szódabikarbónát is. Főzzük néhány percig a magokat majd a kezünk között dörzsölve tisztítsuk meg a magokat a meggyhúsától. Végül melegben szárítsuk néhány napot. Hát így kezdődött, hogy idén nyáron nem a komposztba került a meggynek a magja, hanem szép kis vászon zsákocskákba. Igyekeztem kedves gyermekbarát anyagokat választani huzatnak, hogy ezzel is jobb kedvre derülhessenek a kis betegek.

És az egészben az volt a legjobb, hogy a gyerekek lelkesebben magozták a meggyet, mert ujjongva várták a meggymag párnákat.  Nincs is jobb, annál, amikor az egész család együtt dolgozik munkamegosztásban a megálmodott termékeken.

Idén készítsd el Te is saját magad a meggymag párnádat, és ezzel csökkentsd egy picit az ökológiai lábnyomodat!