Írásos emlékek alapján a levendulát kb. 2500 éve használja az emberiség. Az ókori egyiptomiak, a föníciaiak és az arab népek a parfümkészítés mellett a mumifikálásnál alkalmazták, és gyógyító kenőcsöket készítettek belőle. Dioszkoridész görög katonaorvos, szakíró és Plinius római író, polihisztor 1. századi műveikben a levendulát, mint gyógyhatású növényt említik, melyet gyomorpanaszokat csillapító és erősító hatása mellett ajánlanak. A római fürdőkben illata és gyógyító tulajdonságai miatt is előszeretettel használták.
Az egyiptomiak a balzsamozáshoz használták, Tutanhamon sírjának feltárásakor erős levendulaillatról számoltak be a helyszínen kutatók. A rómaiak és a görögök is a levegőt frissítették a levendulával, fürdővízbe tették, és ruhákat illatosítottak vele mosáskor. Nevének eredete is ide eredeztethető vissza, mert a latin lavo, lavare szó jelentése mosni a lividua, lividus lilát jelent. A levendulát a mosoda közvetlen közelében termesztették.
A levendulát elsőként valószínűleg az arabok honosították meg, majd Görögországon keresztül került Európa további mediterrán területeire, és 600 körül érkezett Franciaországba. A XI. században Ibn Szína perzsa származású polihisztor beszámol az illóolajok lepárlásáról orvosi írásában.
A XII. században Bingeni Szent Hildegárd nevezi elsőként levendulának a növényt, melyet a bolhák és fejtetvek ellen ajánl, és egy egész fejezetet szentel könyvében gyógyerejének: „ A borban vagy víz és méz keverékében főtt levendula langyosan fogyasztva csökkenti a májban és a tüdőben érzett fájdalmat és a mellkasban fellépő szorító érzést, valamint tisztítja az értelmet.”
A lavandula angustifolia először a XIII. századbani irodalomban fedezhető fel, míg a Lavandula x intermedia fajt valószínűleg a XVI. század óta ismerik.
A reneszánsz idején Európában elterjedt szokássá vált, hogy a mosónők levendulával illatosították a tiszta ruhákat.
A XVI. századi Franciaországban megkezdődött az illóolaj lepárlás.
Wiliam Turner az agy vigaszának nevezte, Wiliam Shakespeare azt írta róla, hogy olyan édesen illatozik, mint Bucklersburry mely London virágpiaca volt. A középkori kolostorok kertjében kiemelt szerepet kapott, Franciaország különböző fertőzések kezelésére használták. Ugyanebben az időben Angliában I. Erzsébet angol királynő uralkodása alatt vált szokássá, hogy a megfiatalodás reményében vagy migrén ellen levendulavirággal töltött illatzacskót tettek a párnájuk alá, de a királynő levendulateát is előszeretettel fogyasztott. A levendulavirágot a templomok, kastélyok kövezetére is szórták, hogy távol tartsák a rovarokat, elfedjék a kellemetlen szagokat. Alkalmazták molyok és poloskák távoltartására éppúgy, mint tetvek ellen a fejbőrbe dörzsölve.
A XVII. században a nagy járványok idején elítéltek négy olyan tolvajt, akik pestises halottakat raboltak ki, mégsem betegettek meg.
Mint kiderült, egészségük és különleges gyógynövényecetnek volt köszönhető. A speciális szer rozmaringból, kakukkfűből, zsályából és levendulából készült.
Az illatszergyártás és a levendulatermesztés Európa több területén is jelentőssé vált, többek között Provenceban is, melynek a mai napig a levendula a szimbóluma. Itt a levendulát Provence kék aranyának is nevezik. Termesztése a XIX. században, a parfümipar fejlődésének köszönhetően vált jelentőssé. Az angol királynő, Viktória rajongásig szerette a levendulát, saját levendulabeszállítója volt, az élet minden területén használta, a konyhától a szépségápoláson át a háztartásig.
A nyugati orvoslásban a levendula illóolaj a XX. század elején kezdett jelentőssé válni, amikor a francia aromaterápia atyja, René-Maurice Gattefossé francia vegyész -mérnök, parfümgyár tulajdonos egy véletlen folyamán fedezte fel a levendulaolaj gyógyító hatását, amikor munka közben a laborjában történt robbanáskor megégette a karját. Mivel épp nem volt más a keze ügyében, csak a levendulaolaj, abba mártotta a karját, s legnagyobb meglepetésére a fájdalma gyorsan csökkenti kezdett, és többszöri ismétlés után az égés helyé sem fertőzés nem lépett fel, sem hegesedést nem tapasztalt.
A levendulaolajat az I. világháború idején antiszeptikus hatása miatt sebfertőtlenítésre használták, valamint kórtermek padlóját fertőtlenítették, illatosították vele.
Levendulafajok és fajták
A levendulafajok a zárvatermők törzsébe, a kétszikűek osztályába, az árvacsalán alkatúak családjába, az árvacsalánvirágúak rendjébe, azon belül az ajakosak családjába, a Lavandula nemzetségbe tartoznak. Az ajakosak családjában mintegy 3500 növényfaj található. A családra jellemző a négyoldalú szár, a keresztben átellenes vagy örvös levélállás, a hasadó négy makkocska termés, a mirigyszőrökben található aromás illóolajok.
A Lamiaceae családba a levendula mellett olyan fontos gyógynövények is tartoznak, mint a bazsalikom, a borsmenta, a citromfű, a fehér árvacsalán, a fodormenta, az izsóp, a kerti kakukkfű, a majoránna, a muskotályzsálya, az orvosi pemetefű, az orvosi zsálya, a rozmaring és az oregánó.
Jelenlegi tudásunk szerint 39 levendulafajt, ezen belül több száz levendulafajtát ismerünk. Folyamatosan születnek újabb és újabb fajták, aminek hatására maga az alapfaj gyakorlatilag már nincs is jelen.
A levendula jótékony hatásairól ebben az írásomban olvashatsz még bővebben.