Barion Pixel

Rólam

Most szeretném nektek elmesélni, hogyan is jött létre a Maminti Levendula hat évvel ezelőtt.

Levendula iránti szeretetem régebbi annál, hogy emlékezhetnék rá, szerintem sejtszinten van valahol. Amióta tudom az eszemet ez a lila virág magával ragad formájával, szépségével, rajzos virágszirmaival és persze illatával. Ráadásként a benne rejlő terápiás lehetőségekkel. Nem igazán hittem, (bár nagyon vágytam rá), hogy egyszer lehetőségem lesz arra, hogy magam is több száz levendulát neveljek, metszek, arassak és készítsek belőle termékeket. 2014 tavaszán Szadára költöztünk, így ért utol a szerencse és láss csodát a férjem -akinek ezúton is köszönet- belegyezett, hogy házunk ablakából egy levendulaföldre nézzünk, miközben reggeli kávénkat szürcsöljük a teraszon. A látvány magával ragadó ahogyan a méhecskék bezümmögik a lepkék pedig bejárját ezt a csodálatos virágszigetet. 🦋🐞🐝

Az illat felhőről, ami messziről érezhető nem is beszélve. Sosem felejtem piacozásom kezdetén, egyszer csak egy férfi lépett asztalunkhoz és teljesen átszellemülve, elkábulva az illattól mondta, hogy már messziről érezte, hogy itt valahol levendulát árulnak. Egy csoda amikor mások arcán is felragyog a mosoly a levendula láttán vagy illatán.

Az első levendula töveket tehát 2016-ban ültettük el, majd minden éveben bővítettük az ültetvényt. Így ma már 600 tő levendulával rendelkezünk, ami 4 féle francia (azaz lavandula angustifoliaból ) és 2 féle angol vagy hibryd (lavandula intermedia) levendulából áll. Van eredeti levendulánk, elizabeth, ria, rose, grosso és grappenhall. Magaságyásunkban további különlegességek találhatóak úgy mint, lavandula dentata, Charles, Hidcote blue, Stoechas.

Idén is tervezünk még bővülést a levendula földön a magaságyásban pedig az alaptípusokon kívüli, különlegesnek mondott levendulákból lesz bemutató.

 Szóval egyszer csak itt találtam magamat az elültetett 500-600 levenduláimmal, melyeknek a virághozama már igen tetemes volt. Mindenképpen hasznosítani kellett, hogy ne csak a szépségéért termesszük ezeket a lila virágokat. Először levendula szörpöt kezdtem készíteni majd jöttek a lekvárok, fürdősó, levendula illatpárnák, alvást segítő párna és alvást segítő szemüveg. Őszintén megvallva nem én voltam a főszereplő a nagymamám konyhájában miközben lekvárt főzött, de most, hogy a magam termesztette gyümölcsöket és gyógynövényeket kellett hasznosítani szárnyakra kaptam. Mert időközben észrevettük, hogy teremnek gyümölcsök is a kertben: alma, szilva, áfonya, málna, meggy, szeder biztosan. A család esztergomi birtokán pedig szó szerint minden terem, mint egy földi paradicsomban. Így lettünk együtt gazdálkodó őstermelők, kistermelők a szüleimmel együtt immár két helyszínen termesztett zöldség, gyümölcsös boldog tulajdonosaiként.

Termékeink, amelyekre büszkék vagyunk, mert mi találtuk ki őket : levendulás áfonya lekvár, birs lekvár olasz rizlinggel, chilis füge lekvár, kökény lekvár, som lekvár, csípős szilva csatni, ribizli csatni, chilis levendula szörp, jó éjszakát szörp, ribiszke álom szörp, Maminti elixír 7 gyógynövényből készítve és persze a saját 100%-os orvosi levendula olajunkra. 2020. tavaszán megnyitottuk weboldalunkat, melynek segítségével gyorsan kezedbe veheted és megízlelheted ezeket a finomságokat.